Sajtókritikák

"A Malter tehát ismét összehozta a filmszakmát és a nagyközönséget, hogy a járvány okozta korlátozások után újra együtt ünnepeljük a magyar alkotásokat. Az Apolló mozi és Debrecen újfent eredményes és népszerű filmfesztiválnak adott otthont." diszpolgar.hu, 2021

"A Malter Filmfesztivál idén is jobbnál jobb rövidfilmekkel várta a közönséget az Apolló moziban."
haon.hu, 2021

"A különböző hosszúságú alkotások – melyek között volt 4, illetve 30 perces is – ezúttal is különböző témákat dolgoztak fel. Rövidségük ellenére kerek történettel, elgondolkodtató mondanivalóval szólították meg a nézőket, sőt, ezen alkotások vonzereje éppen rövidségükben rejlik, hiszen így olyan élményt adhatnak, amit egy egész estés mozi nem."
dehir.hu, 2021

"Így ért véget az első nap a Malter filmfesztiválon, aki beült az eseményre, annak önfeledt nevetésben, torokszorító drámában és unalmas percekben is része lehetett."
mediagrund.unideb.hu, 2020

"Hutanu Emil fesztiváligazgatót és csapatát dicséri az is, hogy évről évre nemcsak a Maltert kísérő programok színvonalasabbak, hanem a műsorfüzetek, illetve egyéb, a program arculatához tartozó elemek is."
kulter.hu, 2020

"Kár, hogy ilyeneket nem nagyon látni a YouTube-on. "
fidelio.hu 2019